Kövess minket

Hiphop

Sunday Service néven indít vasárnaponként jelentkező koncertsorozatot Kanye West, ahol dalainak gospel feldolgozásai lesznek hallhatóak

Ha eddig nem lett volna az, Isten most már tuti boldog!

Megosztva

Forrás:

Emlékszik még valaki a G.O.O.D Fridays nevű sorozatra? Nem? Sebaj, elmagyarázom: 2010-ben Kanye West a My Beautiful Dark Twisted Fantasy című ötödik stúdióalbuma felvezetéseként és annak népszerűsítése céljából elindította az említett projektet, aminek lényege dióhéjban körülbelül annyi volt, hogy minden héten pénteken kaptunk egy-egy új számot Ye-től, augusztus 20-ától kezdve egészen novemberig.

Így összesen 15 treki látott napvilágot a program keretein belül, ezekből aztán szám szerint négy rá is került a MBDTF-re. A G.O.O.D Fridays aztán megszűnt létezni, majd 2016-ban a The Life Of Pablo előtt három dallal visszatért (Real Friends, No More Parties in L.A., 30 Hours) 2018 nyarán pedig nem hivatalos formájában újra megvalósult – lásd: wyomingi albumok – Daytona, ye, KSG stb.
[twitter]https://twitter.com/KimKardashian/status/1081962225521180673[/twitter]És nagyon úgy tűnik, hogy 2019 beköszöntével egy új köntösbe ágyazott G.O.O.D Fridays van megszületőben, ugyanis most vasárnap lezajlott az első Sunday Service, avagy a Kardashian-West klán vezette kis esemény/koncert/előadás, melynek a tematikája a következő: egy gospel kórus Kanye-feldolgozásokat dalol, amibe persze maga Ye és közreműködői is beszállnak.

A Sunday Service először Kim Kardashian Twitterén lett bepromózva, majd szintén az ő Instagramján lett tovább dokumentálva: a feleség egy rakás sztorit osztott meg, (némelyikben ott gügyög a háttérben Kimék kisbabája is, lol) a szemfüles követők ezt gyűjtötték egy 13 percet kitevő videóba: [vembed youtube=”45ognlq7gYc” ] A teljes tracklist a videóhoz így fest:

0:00 Heard ‘Em Say
1:35 Reborn
3:31 I’ll Fly Away
4:11 Lift Yourself
6:15 I Wonder
8:10 Father Stretch My Hands
9:39 Egy eddig kiadatlan szerzemény 
10:31 Heard ‘Em Say
12:19 Violent Crimes

Sunday Service

2,850 Likes, 234 Comments – The World Famous Tony Williams (@tonywilliams) on Instagram: „Sunday Service”

After Sunday Service.. let’s eat chicken

1,587 Likes, 29 Comments – The World Famous Tony Williams (@tonywilliams) on Instagram: „After Sunday Service.. let’s eat chicken”


A monumentális eventen ott volt Kid Cudi, Kanye unokatestvére, egyben ősrégi kollaborátora és vokalistája, Tony Williams és a ye-n található, zseniális Ghost Townból megismert 070 Shake is (róla itt írtunk korábban). Elhangzott többek közt a Father Stretch My Hands, a Reborn, és a Heard ‘Em Say, sőt, még a mindannyiunk fülébe égett Lift Yourself is, egy fokkal magasztosabb és fenségesebb kiadásban.

[twitter]https://twitter.com/KimKardashian/status/1082002238535421952[/twitter] – Ha hihetünk a fenti tweetnek, a Sunday Service második etapja vasárnap folytatódik, az viszont egyelőre tisztázatlan, hogy nyilvános lesz-e a nagyközönség számára.

(CoS)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés